A látszat csal

Egy-egy nyomtatott kiadvány kézhezvételekor néha azzal szembesülünk, hogy amit a számítógép képernyőjén szépnek láttunk és jóváhagytunk, az a nyomaton „pixelesen” jelenik meg, csúnya, elmosódott. Olykor értetlenül állunk, hiszen mikor a gépen ellenőriztük, mindent rendben találtunk. Mi állhat ennek a jelenségnek a hátterében, s ki vagy mi a felelős az eredményért?

Mind a monitorok, mind a nyomtatóeszközök képpontokat képesek megjeleníteni. A képernyőkön ezeket pixeleknek hívjuk, amik apró fényforrások. A képernyők méreteit általában a megjelenített pixelek számával szoktuk jellemezni. A sokak által ismert 1024x768-as megjelenítés például azt jelenti, hogy vízszintesen 1024 pixel jelenik meg, míg függőlegesen 768. Nyilván minél nagyobb ez a szám az adott területen belül, annál szebb, részletgazdagabb képet kapunk. Viszont a képernyőn megjelenő képek finomsága nem mérhető össze a nyomtatott képek finomságával. Ennek az alapvető oka, hogy a nyomtatók adott felületen sokkal több képpontot képesek megjeleníteni – különösen igaz ez az ipari készülékek esetében –, mint a monitorok. Ebből adódhat, hogy amit a monitoron nagynak látunk, ugyanaz a felbontású kép a nyomtatón töredékére zsugorodik, mivel ugyanaz a képpontmennyiség sokkal kisebb területen jelenik meg. Ahhoz azonban, hogy egy kép megfelelően jelenjen meg a nyomatokon, nemcsak a méretére kell figyelni, hanem a felbontására is, ugyanis a zsugorodás alapvető oka a felbontásbeli különbség, ami persze maga után vonja a méretbeli változásokat is. Ha egy képfájl tulajdonságaiba belenézünk,

akkor látható, hogy van ott egy felbontásra vonatkozó adat – legtöbbször 72 dpi –, és mellette a kép dimenziói (szélesség, magasság). Egy kép akkor alkalmas nyomdai előkészítésre, ha a felbontás értéke legalább 300 dpi, és ezzel együtt mutatják a méretdimenziói az elvárt értéket. Ugyanis, ha a képünk alapbeállítása 72 dpi, akkor annak dimenzióit felhúzni (növelni) nem szerencsés, mert a kép szét fog esni.

http://wellcom.hu/sites/default/files/imce/nyomtatva.jpg

Ellenben abban az esetben, ha a felbontás ugyan kicsi, de a dimenziók nagyok, érdemes élni a felbontás növelésének lehetőségével. //mintakép// Ebben az esetben, a kép új felbontására számított dimenziók még csökkenhetnek annyit, hogy az használható – vagyis jól látható, viszonylag éles – marad. A legoptimálisabb megoldás, ha a képnek csak úgy állítjuk át a felbontását 300 dpi-re, hogy a dimenzióit hagyjuk, hogy a felbontáshoz kötötten igazodjanak. Ekkor ugyanis a módosítás után látható, melyek a kép új méretei. Ezek az értékek mindig azt mutatják, hogy a nyomtatásban melyik az a legnagyobb szélesség és magasság, amellyel még veszteség nélkül jelenik meg a kívánt minőségű kép.

Ez a téma felmerülhet még a digitális fotózásal kapcsolatban is: ma már aránylag olcsó készülékekkel is egészen elfogadható, akár nyomdai felhasználásra is alkalmas – vagy alkalmassá tehető – fotók készíthetők. A fentiekben leírtak alapján azonban rendkívül fontos, hogy amikor felmerül, hogy az éppen fotózandó témából nyomdatermék készülhet, akkor állítsuk át a fényképezőgépben a képméretet a „High” beállításra: inkább gyakrabban mentsük le a fotókat a megtelt adathordozóról, minthogy egy megismételhetetlen esemény után döbbenjünk rá, hogy az ott készített fotóink ugyan a számítógép monitorán élvezhető minőségben megjeleníthetők, ám nyomtatásban a legújabb digitális trükkök bevetésével sem leszünk képesek ugyanazt a minőséget produkálni.

A WellCom Stúdió több mint tizenkilenc éve segíti Partnereit eligazodni a nyomdavilág rejtelmeiben, segít abban, hogy az ehhez hasonló veszélyeket elkerülhessék. Nálunk a képei is a legjobb kezekben vannak!